Majdnem egy az egyben idézem Vizi E. Szilveszter előadását, mely a Mindentudás Egyeteme VI. szemeszterének 8. előadásán hangzott el 2005. március 7-én.
KÁBÍTÓSZEREK - A KREATIVITÁS MÍTOSZA ÉS A ROMBOLÁS VALÓSÁGA
Az ember szinte mindig, minden kultúrában alkalmazott olyan szereket, amelyek átmenetileg oldották szorongásait, serkentették teljesítőképességét, fokozták örömérzetét - és ennek nyomai maradtak művészetében, kultúrájában is. E szereket, amennyiben ismételt fogyasztását lelki vagy testi "kényszer" váltja ki vagy segíti elő, összefoglaló jelleggel drogoknak nevezzük. Korunk legtöbbet tárgyalt és legfontosabb társadalmi kérdései közé tartozik a kábítószerezés globalizálódása, mivel a drogfogyasztás mára olyan népbetegség lett, amely elsősorban a fiatalok közül szedi áldozatait, és egyre gyakrabban lesz bűncselekmények okozója. Az orvostudomány számára is izgalmas kérdés, hogy hogyan hatnak a kábítószerek, illetve miért kerülhet az ember olyan mértékben függő viszonyba tőlük, hogy annak ellenére igényli fogyasztásukat, hogy tudja: tartós szedésük esetén szellemileg leépül, lelkileg elsivárul, testileg legyengül és elveszti döntésképességét.
A VARÁZSLÓ TÁNCÁTÓL A DISZKÓ-ŐRÜLETIG
Amióta ember él a földön, baleset sújtja, betegség, sérülés éri, kedélyállapotában gyakorta változás áll be. Ez ellen az ember természetszerűleg védekezik, bajára, bánatára orvoslást keres. A népi gyógyászat a tapasztalatra hagyatkozva ismerte fel az egyes növények gyógyító hatását. A gyógyító hatás ismerete generációról generációra öröklődött, és a varázslók, kuruzslók, sámánok, füves asszonyok számára ez a tudás nem egyszer a törzsből, a falu közösségéből való kiemelkedést jelentette. A törzsek felett uralkodó személy a túlvilág segítségét megidéző táncok mellett különböző révületet keltő varázsitalok fogyasztásával került a misztikus extázis (transz) olyan állapotába, hogy "hitelesen" tudott közvetíteni például a Napisten, a nagy Manitou és a törzs tagjai között.
A kábítószerek, drogok fogyasztása az emberiség több ezer éves problémája. Különféle kultúrák különféle drogokat részesítettek előnyben: vannak tudósok, akik történeti kutatásokra hivatkozva azt állítják, hogy egy-egy kultúrát egy-két drogféleség dominanciája jellemez. Európára például az alkohol elfogadottsága jellemző, ami azt is jelenti, hogy az alkoholfogyasztásnak itt az évezredek folyamán kialakult bizonyos "kultúrája", egyéni és társas formái, normái, szabályozásai és kezelésmódjai - sőt mitológiája és kanonizált művészi ábrázolása is.
Az Ószövetség (Sir 31,27-28) szerint "Mint az élet vize, olyan a bor annak, aki mértékletes a bor ivásában. Mi az élet annak, aki bort nem ihat? Az ember örömére teremtetett a bor a világ kezdetétől. A bor vidámság és öröm a szívnek." Az Újszövetségben Jézus első csodájakor, a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta, amely a megjelent örömre és a földre érkezett áldásra utalt. A bibliai bor-jelkép legmagasztosabb szakralitását az utolsó vacsora jelenetében láthatjuk, amikor is Jézus átnyújtja a kelyhet apostolainak a következő szavakkal: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára" (Mt 26,27-28). Ezzel tulajdonképpen a bor a megváltás eszköze lesz, az Eucharisztia megvalósulása. A bor Európában a mitológia és a művészet kedvelt témájává is vált. Mivel Mohamed próféta az igaz hivőknek megtiltotta a bor fogyasztását, iszlám területeken értelemszerűen nem fejlődhetett ki ennek kultúrája. Ehelyett itt inkább az ázsiai eredetű kender, a hasis (kannabisz) fogyasztása, illetve az ópium szívása terjedt el. De a mi alkoholunkéhoz hasonló szerepet töltött be például a dél-amerikai indiánok gyarmatosítás előtti kultúrájában a kokacserje teaillatú levelének rágcsálása is, amely kokaint tartalmaz.
Először ezeket a szereket kultikus szerként, sőt gyógyszerként használták. A család, a törzs, a nemzetség kohéziós ereje, a helyiek évszázados kultúrája biztosíték volt, hogy felhasználásuk ne lépje túl azokat a kereteket, amely veszélyeztette volna a népesség egészségét. A hódítók megjelenése új típusú kábítószerekkel, például az alkohollal, a "tüzes vízzel" ismerteti meg a helyi lakosokat, ami mint tudjuk a történelemből, súlyos morális és gazdasági károkat okoz. Az ópiumot Kínába is idegenek viszik be, és szívása olyan mértékben terjed el, hogy veszélyezteti a lakosság munkamorálját, sőt egészségét, amit a császár felismer és betiltatja. Válaszul a britek expedíciós hadtestet küldenek Kínába. Kína elveszti az első ópiumháborút, és Hongkong ekkor kerül a brit korona fennhatósága alá.
Csak 1919-ben szüntetik be az angolok a Kínába irányuló és nagy anyagi hasznot hozó ópiumkereskedelmet. Európába pedig felfedezése után Amerikából és az iszlám országokból az inkvizíció megszűnése után kerül csak kábítószer (kokain, ópium stb.).
A gyarmatbirodalom kialakulása, a globalizáció kezdete további kedvező lehetőségeket biztosít az egyes kultúrák számára ismeretlen kábítószerek gyógyszerként, majd élvezeti cikként való fogyasztására.
Kultúrtörténeti érdekesség, hogy Shakespeare számos drámájában tünettanilag nagyon pontosan leírja a kábítószert tartalmazó "varázsital" hatását.
Például Romeó és Júlia történetében a két egymással harcban álló család gyermekeinek tragédiájáról ír. A történet szerint Júliát a szülők Páris grófhoz akarják adni. A lány azonban az ellenséges Montague család fiát, Romeót szereti. Júlia és Páris gróf tervezett esküvője előtt a fiatalokat pártoló Lőrinc barát ezen úgy akar segíteni, hogy Júliával megitat egy pohár "mérget", amelytől majd a lány elalszik és halottnak fog látszani. A terv szerint Júlia a sírboltban felébred, elmenekül Romeóval, és boldogan élnek. De mint minden drámában, itt is valami váratlan dolog történik. (Az idézeteket Mészöly Dezső fordításában adjuk meg.)
A tervnek megfelelően dajkája reggel észreveszi, hogy Júlia nem akar felébredni:
"Kisasszony! Ej no! - Alszik, mint a bunda [...]
Meghalt... Örökre itt hagyott. Nagy Isten!"
Capulet, Júlia apja, amikor meglátja alvó és halottnak vélt lányát a következőket mondja:
"Mutassátok! Úr Isten! Jéghideg...
A vére meghűlt, teste megmeredt:
Szederjes ajka régen nem lehel."
Vajon mit adhatott Lőrinc barát Júliának? Így vall erről a barát, illetve Shakespeare, aki ismerte az ópium hatását, amit akkortájt széles körben altatóként használtak:
"Segítségül hívtam vegyész-tudásom:
Egy altatószert adtam át neki,
A főzet úgy hatott, mint számítottam,
Ő tetszhalottként szunnyadt másnap ágyán…"
Shakespeare oly tökéletességgel írja le a tüneteket, hogy nyugodtan állíthatjuk, Lőrinc barát ópiumot (!) adott a lánynak, amely nagyon sok alkaloida mellett morfint, kodeint és heroint is tartalmaz.
De nézzük meg a morfin hatását állatkísérletben is. Patkánynak morfint, az ópium legfontosabb alkotórészét adunk intravénásan és azt látjuk, hogy az állat megmerevedik, alig lélegzik, testhőmérséklete lecsökken, érintésre nem reagál tetszhalottnak látszik. Amikor naloxont adunk, tehát egy morfin antagonistát, akkor a morfin hatása egyik pillanatról a másikra elmúlik és az állat teljesen jól van.
Az sem véletlen, hogy az ópium egyik életmentő és fontos fájdalomcsillapítóként mai napig is használt hatóanyagát Morpheuszról, az álom görög istenéről nevezték el morfinnak.
A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja 2004. évi jelentése a kábítószer-kérdéssel világméretű problémaként foglalkozik.
Jelenleg a világon kb. 1 milliárdra tehető a kábítószer-fogyasztók száma. Ez azt jelenti, hogy durván minden hatodik-hetedik ember szed valamilyen függőviszonyt okozó szert. Ezért is használja az angol szakmai irodalom a "drug abuse" kifejezést, amely kizárólag az illegális drogokra vonatkozik, nem vonatkozik tehát az alkoholra vagy az orvosi receptre felírt, tehát legális, de a kábítószerek közé sorolható gyógyszerekre. Több száz millió ember rabja az ópiumnak és az ópium származékainak (heroin, morfin és kokain). Háromszázmillió ember rágja a kokaintartalmú kokalevelet vagy az ephedrin tartalmú kat-ot (Kelet-Afrika, Etiópia, Jemen), mely egyébként jelenleg is gyógyszerkincsünk része.
A kemény drogok általában azok, amelyek tartós használata súlyosan veszélyezteti az egyén szellemi integritását, és nagyfokú pszichés és fizikális függőséget, kötődést okozva képtelenné teszi a társadalomba, családba való beilleszkedésre, illetve elvonja a tanulástól, munkától.
A 20. század második felében a kábítószer fogyasztása, terjesztése mint társadalmi probléma a nyugat-európai és a tengeren túli államokban már jóval korábban jelentkezett, mint Magyarországon. Itthon az elmúlt tíz évben került előtérbe a kérdés, a fogyasztók és terjesztők számának jelentős növekedése miatt. Elekes és Paksi (2003) vizsgálataiból azt is tudhatjuk, hogy a magyar lakosság körében nagyon nagy a kábítószer-fogyasztás elutasítása (85 %).
Magyarország immár nemcsak tranzit-, hanem célország is. A kormány és a rendőrség is jelentések, programok sorát készítette el az elmúlt években. A jelentésekből kiderül, hogy a beszerzők, szállítók, dealerek között is növekszik a fiatalok számaránya. A könnyű és aránylag gyors meggazdagodás reménye miatt egyre többen vállalják ezt a kockázatot.
A drogkereskedelmet a szervezett bűnözéshez kapcsolódó személyek irányítják, akik gyakran nemzetközi bűnözői kapcsolatokkal is rendelkeznek. A kábítószer-bűnözés ezért részben a szervezett bűnözés része, magán viseli annak valamennyi ismertetőjegyét. Magyarországon a lefoglalt kábítószerek (kokain, marihuána, ecstasy) mennyisége 1996 és 2002 között megsokszorozódott, a hasisé lecsökkent. 2003-ra a kábítószerfogyasztás átstruktúrálódott, a lefoglalt marihuána és heroin mennyisége ismét nőtt, a kokainé azonban csökkent.
Az ecstasy terjedését bizonyítja, hogy 1996 és 2003 között közel 20-szorosára nőtt a lefoglalt mennyiség.
A "visszaélés kábítószerrel" kategóriájú bűncselekmények száma 1998 óta rendkívül gyorsan emelkedett. 1997-ben még csak 943, 2002-ben viszont már 4775 eset volt, amely viszont 2003-ra 3378 esetre csökkent le. Ennek a bűncselekmény-kategóriának az aránya 2002-ig folyamatos emelkedést mutat az összes bűnözésen belül: 1998-ban 0,3 %, 2000-ben 0,97 %, 2002-ben már 1,134 % volt.
De ez a szám még nagyon messze van a nyugati országok adataitól. New Yorkban például két év (1990-1991) alatt 4298 gyilkosság történt, és az áldozatok 31 %-ának testében találtak kokaint. Az anyagi kár is rendkívül nagy, 2000-ben 160 milliárd dollár volt, ebből a bűncselekményekkel összefüggésben 100 milliárd dollár kár keletkezett.
MIÉRT SZEDIK ÉS FOGYASZTJÁK AZ EMBEREK EZEKET A SZEREKET
A drog kellemes közérzetet, hangulatot biztosít, segít elszakadni a realitástól, a környezettől, megszabadulni a gondoktól, hatására az egyén gondolatai csaponganak, gátlásai oldódnak, bizonyos drogok hatására látási és hallási téveszmék, hallucinációk jelentkeznek. Egyes kábítószereket fogyasztóik szeretik csoportosan élvezni, annak ellenére, hogy hatásukra az egyén visszavonul belső világába és igyekszik elkülönülni a társaitól. A drogfogyasztóban legyőzhetetlen vágy fejlődik ki, s nem egyszer - részben az elvonási tünetektől való félelem hatására - testi és lelki kényszer hajtja, hogy ismételten kábítószert vegyen magához. Ez azt is jelenti, hogy újra és újra hozzá kell jutnia a droghoz, azaz meg kell vásárolnia, ami nem egyszer megoldhatatlan anyagi terhet is jelent, és amit nem egyszer csak bűncselekmény (csalás, lopás, rablás stb.) segítségével tud megoldani. Így válik a bűnözés forrásává a kábítószer beszerzése. A droggal élők nagyon gyakran különböző bűnöző bandák befolyása alá kerülhetnek, mert csak a bandákon keresztül tudják megszerezni a számukra szükséges adagokat.
Hogyan lehetséges, hogy a drogok által kiváltott "well-being"-ért, az öröm- és boldogságérzésért az emberek kockáztatják egészségüket, egzisztenciájukat, nem egyszer családi, baráti kapcsolataikat? Nagyon fontos kérdés, hogy a kábítószerek segítségével szerzett rövid ideig tartó mesterséges örömérzés vajon pótolni tudja-e a természetes úton elért, megismételhető és tartós emléknyomokat hagyó boldogságot? Erre kérdésre az orvostudománynak, az agykutatásnak kell választ adnia.
Miért választják a fiatalok a boldogság, az elégedettségérzés megszerzésének olyan módját, amely előbb vagy utóbb lelki és testi károsodáshoz vezet, miért akarják mesterségesen kiváltott örömérzettel pótolni az ember belső világából fakadó boldogságot? Ezt talán Baz Luhrmann filmjéből, a Romeó és Júlia "Verona Beach"-en játszódó modern változatából érthetjük meg, A filmben Mercutio, Romeo később tragikus sorsa jutó barátja Shakespeare veretes nyelvezetét használva beszél arról, hogy mindenki saját vágyai megvalósulásáról szeret álmodni.
"Úgy van, mindez álom:
Szülője elmélázó agyvelő,
Nemzője fecskeröptű képzelet"
Korunk divatos kábítószere, az ecstasy az álmok hamis világába repíti az embert mentesítve a külvilág komor valóságától – így próbálva azonos nevű tablettával helyettesíteni a valódi, pl. a szerelmi szárnyalást (Shakespeare Hamletjében Polonius "the very ecstasy of love" kifejezéssel illeti a királyfi bolondnak tűnő viselkedését Opheliával szemben – ezt fordította Arany János "szerelmi önkívüllétnek").
A DOPAMIN, A BOLDOGSÁG "HORMONJA"
Az emberi agy 1010 bit kapacitással rendelkezik. A fejlődés során kialakult ideghálózatának kb. 300 milliárd idegsejtje kémiai ingerületátvivő anyagok segítségével létesít kapcsolatot, "beszélget" egymással. A külvilágból érkező kognitív és nem kognitív ingereket, illetőleg az ember belső énjéből, illetőleg a testében jelenlévő jelfogókon keresztül érkező üzeneteket ez a hatalmas ideghálózat dolgozza fel és raktározza el, nem egyszer társítva korábban elraktározott élményekkel.
Az agyban jelenlévő kémiai ingerületátvivő anyagok, köztük a glutaminsav és a gamma-aminovajsav (GABA) főleg szinaptikus és nem-szinaptikus kapcsolatokban biztosítják az ingerület átvitelét az egyik idegsejtről a másikra. A középagy egyik területéről, a ventrális tegmentális áreából (VTA) kiinduló dopamint termelő és felszabadító pályák eljutnak a limbikus rendszerhez (nucleus accumbens), az elülső homloklebeny kéreghez, a bazális ganglionokhoz. A legújabb kutatások szerint a limbikus rendszerben, tehát az érzelmi életért és reakciókért felelős agyterületen a felszabaduló dopamin elégedettség-, boldogságérzetet vált ki. Ezt a központot boldogságközpontnak nevezhetjük.
Az itt felszabaduló dopamin más ideghálózatokra, az ott jelenlévő dopaminra érzékeny jelfogókra, D2-receptorokra hatva váltja ki ezt az érzetet. Tehát ezen ideghálózatok működését a dopamin úgy befolyásolja, hogy az ember belső énjében az elégedettségérzés, a nyugalom, a boldogságérzet kerekedik felül. Ezért nevezhetjük a dopamint boldogsághormonnak.
Tehát a középagy egyik területéről olyan idegpálya fut az agy érzelmi életet (pl. n. accumbens) és a megértést (pl. agykéreg) szolgáló és döntést hozó agyterületekhez, amely dopamint mint ingerületátvivő anyagot tartalmaz. Fiziológiás körülmények között idegi akciós potenciál hatására dopamin szabadul fel az ideg végkészülékéből, ahol hólyagocskákban van tárolva. Az esetek döntő többségében a sejtek közötti térben messzire diffundálva hatást fejt ki azokon az idegsejteken, amelyek dopaminra érzékeny jelfogókkal vannak felszerelve. Ez a pálya izgalomba jön, ha
- finom ételeket eszünk. A nyelven lévő ízérzékelő sejteken keresztül jut az inger a VTA-ba. Ahol az, ha kellő intenzitású izgalomba tudja hozni a VTA-t, akkor az inger továbbfut, és a limbikus rendszerben dopamint szabadít fel, ami örömszerzést okoz.
- Az érzéki örömök, például a szexuális izgalom szintén izgalomba hozza ezt a "jutalmazási hálózatot", dopamint szabadít fel és valódi boldogságot érzünk.
Ez a mechanizmus azt a célt is szolgálja, hogy ismételt vágy keletkezzen a táplálkozásra és a szaporodásra. Az előbbi a létfenntartás, az utóbbi a fajfenntartás elemi feltétele. Mily csodálatos az emberi agy, az emberi teremtmény: saját létének és fajának fenntartását egy jutalmazási rendszerrel kapcsolta össze. Ez az Élet igenlésének neurokémiai magyarázata.
Nemcsak a létfenntartást szolgáló belső ingerek, tehát a táplálkozás, hanem a legújabb kutatási eredmények szerint is a különböző illatok szintén a limbikus rendszerben fejtik ki hatásukat. Legutóbb munkatársaimmal bizonyítottuk, hogy az agy azon területén, ahol a nazális területről, a szagérzékelés területéről befutó idegpályák végződnek, a bulbus olfactoriusban, szintén dopamin szabadul fel elektromos ingerlés és kábítószer, például az ecstasy hatására (Vizi és mtsai. 2004). Az állatvilágban kutyánál, macskánál kizárólag a szagingerek váltják ki a hím szaporodási érdeklődését a nőstény iránt. Ennek megfelelően ez az agyterület arányaiban lényegesen nagyobb, mint az embernél, ahol visszafejlődött. Embernél a másik iránt érzett intim vágyakozás sokkal összetettebb: látási, tapintási, hormonális, intellektuális és érzelmi emléknyomok felidézése játszik benne fontos szerepet.
Külön érdekességül szolgál Gulyás Balázs és fiatal kollégáinak kísérlete a Karolinska Intézetben, Stockholmban. Kimutatták ultrarövid felezési idejű izotópok segítségével (PET, Positron Emission Tomography), hogy egy magyar emberen a Himnusz hallgatása alatt az érzelmi élet és a boldogság központja, a nucleus accumbens fokozott izgalmi állapotba került, amit izotóppal jelzett glukóz fokozott felhasználása jelez.
Ez azt is bizonyítja, hogy a múltban elraktározott, kellemes érzéssel, boldogságérzéssel összekötött emlékképek, azoknak látási vagy hallási ingerekkel történő felidézése is képes ismételten boldogságérzetet kiváltani.
Általánosítva ez azt jelenti, hogy azon emlékképeinknek felidézése, amelyek egykor kellemes érzésekkel társultak - egy szép festmény vagy táj megtekintése, a szeretett személy fényképének a látványa, kedvesünknek simogatása vagy egy kellemes illat érzékelése - az érzelmi életünkért felelős agyterületünk, a boldogságközpont ismételt izgalmát váltják ki, és emiatt örömet, boldogságot érzünk. Ezekben az esetekben is dopamin szabadul fel nagy mennyiségben a limbikus rendszerben. Tehát az egykoron elraktározott és kellemes érzéseket is tartalmazó emléknyom előhívása az akkor észlelt boldogságérzést, igaz kisebb intenzitással, de ki tudja váltani. Hogy dopamin szükséges ehhez az érzelmi állapothoz, ezt az a nagyon jól ismert klinikai tapasztalat igazolja, hogy a dopamin jelfogóin gátlóként ható gyógyszerek, például a fenotiazin típusú nyugtatók, az élet jelenségeihez kapcsolódó reakcióinkat lecsökkentik, gátolják, az érzelmi élet elsivárosodásához vezethetnek, vagy legalábbis csökkentik az egy-egy élményhez kapcsolódó örömérzés erősségét és időtartamát.
Ezt az elképzelést támasztja alá Phillips és munkatársainak kísérlete, amelyet 2003-ban közöltek a Nature-ben.
A boldogságközpontban mérték a dopaminfelszabadulást patkányban. A patkány boldogságközpontjában a dopaminfelszabadulás megnövekedett, amikor felismert egy olyan helyzetet, melyben előzőleg ismételten megjutalmazták, illetve a helyzet olyan fénnyel volt társítva, amely jelenlétében a patkány már korábban kellemes élményhez jutott.
Általánosítva ez azt jelenti, hogy azon emlékképeinknek csupán felidézése, amelyek egykoron kellemes érzésekkel társultak, például egy szép festménynek, egy tájnak a megtekintése, az általunk szeretett személy fényképének csak a megtekintése, kedvesünknek egy simogatása, vagy egy kellemes illat érzékelése, az érzelmi életünkért felelős agyterületünk, a boldogság központ ismételt izgalmát válthatják ki és ezáltal örömet, boldogságot érzünk
Ezekben az esetekben is dopamin szabadul fel nagy mennyiségben a limbikus rendszerben. Tehát az egykoron elraktározott és kellemes érzéseket is tartalmazó emléknyom előhívása az akkor észlelt boldogságérzést, igaz kisebb intenzitással, de ki tudja váltani. Hogy dopamin szükséges ehhez az érzelmi állapothoz, ezt az a nagyon jól ismert klinikai tapasztalat igazolja, hogy a dopamin jelfogóin gátlóként ható gyógyszerek, például a fenotiazin típusú trankvillánsok az élet jelenségeihez kapcsolódó reakcióinkat lecsökkentik, gátolják, az érzelmi élet elsivárosodásához vezethetnek, vagy legalábbis csökkentik az egy-egy élményhez kapcsolódó örömérzés erősségét és időtartamát.
KÁBÍTÓSZEREK: AZ ÁLBOLDOGSÁG FORRÁSAI
A drogok többsége a mesocortico-limbicus dopaminerg rendszert aktiválja, dopamint szabadít fel a nucleus accumbensben, a limbikus rendszerben, az érzelem központjában, a boldogságközpontban, ami kellemes érzéshez vezet. Vagy úgy, hogy az idegből direkt módon dopamint szabadítanak fel (ecstasy, nikotin, amfetamin). Vagy az idegpálya aktivitását gátló ingerületátvivő anyaggal, a GABA-val működő idegek aktivitását gátolják (morfin, enkephalin, kannabisz), aminek eredményeképpen a gátlás alól felszabaduló, dopamint termelő idegpálya fokozottabban tud működni. Ma már azt is tudjuk, hogy ez a boldogságközpont felelős a különböző kábítószerekkel kapcsolatos függő viszony és hozzászokás kialakításáért is. Az egyén leküzdhetetlen vágyat érez, hogy a kábítószerrel elért kellemes érzéseket ismételten elérje, de ehhez egyre nagyobb dózis szükséges.
A szervezeten belül nagy mennyiségben jelenlevő endorfinok tartós megterhelés (hosszútávfutás, tenisz, fizikai munka stb.) hatására is elégedettségérzést, örömet okoznak, a GABA-val működő, a dopaminfelszabadulást gátló idegpályát gátolva.
A magányos hosszútávfutó, a joggingoló futó agyában ezek az endogén, opioid peptidek (enkephalin, b-endorphin) szabadulnak fel, és az agyban jelen levő morfinra érzékeny jelfogókon (m-receptorok) fejtik ki hatásukat, amely a VTA-ban nagy mennyiségben jelen levő jelfogókon keresztül fokozza a dopamin felszabadulását, és kellemes érzést okoz a tartós edzésben lévők számára.
A KÁBÍTÓSZEREK MINT ÉLVEZETI CIKKEK - A DIVAT HULLÁMAI
Csak a 19. század közepén kezdtek felfigyelni arra, hogy az emberek nemcsak egészségi okokból szedik a drogokat, hanem pszichés hatásaihoz hozzá is szokhatnak. Az ópium kifejezetten kábítószerként, élvezeti szerként való használata a kontinensen nem öltött olyan méreteket, mint Angliában, ahol járványszerűen terjedt el. Amerikában az első jelentősebb fogyasztási-hozzászokási időszak az amerikai polgárháború (1861-65) idejére tehető, amikor is az ópium szinte kizárólagos gyógyszere volt a sérült katonáknak. A háború utáni időszakban a felnőtt lakosság kb. 4 %-a használt rendszeresen opiátokat.
A 16-19. században néhány híres ember (pl. Ronsard vagy Richelieu), később számos író (Mme de Staël - 1766-1817, Theophile Gautier - 1811-1872 stb.) nemcsak munkásságával tiltakozik kora társadalma ellen, de ópiummámorba merülésével is el akart különülni a polgári élet unalmától. Franciaországban főként Párizsban és a kikötővárosokban 1840 körül már több százra tehető a félig-meddig titkos ópiumszívó barlangok (fumerie) száma. Gautier és társai példáját számos más neves író követte (pl. Baudelaire, Cendrars, Colette, Apollinaire, Cocteau).
Thomas de Quincey (1785-1859) Egy angol ópiumevő vallomásai című könyvében így ír: "Ha az ópiumevés érzéki élvezet, s ha be kell is ismernem, hogy oly mértékben hódoltam e gyönyörnek, amilyenre nincs írásos adat (mert ahogy mondják, van egy híres kortársam, aki az ópiumadagok tekintetében engem messze felülmúl), hadd mondjam el mindjárt azt is, milyen buzgó igyekezettel küzdöttem ez ellen a bűvös rabság ellen, s végül elértem, ami mind a mai napig tudomásom szerint egyetlen embernek sem sikerült - azt ugyanis, hogy az átkos köteléket, mely fogva tartott, szétszakítottam, majdnem az utolsó láncszemig." Majd így ír: "miképp is juthatott odáig egy értelmes lény, hogy fejét a nyomorúság ily rettentő igájába hajtsa".
Charles Baudelaire (1821-1867) francia költő A mesterséges mennyországok című könyvében a hasis- és az ópiumfogyasztás gyönyöreiről és borzalmairól ír. Világosan látja, hogy az ópium hatása alatt nincs többé összefüggés az érzékszervek és a megélt érzetek között. Érzékcsalódások uralják a gondolatainkat és döntéseinket, ami a személyiség elváltozásához vezet.
Két olyan magyar művet is ismerünk a századelőről, amely kifejezetten az ópium hatását jeleníti meg: Sassy Attila (1880-1967), aki az Aiglon művésznevet használta, Ópium-álmok címmel egy egész sorozatot szentelt a témának; és ne feledkezzünk meg Gulácsy Lajos (1882-1932) pompás festményéről, Az ópiumevő álmáról (1913-18), amely szintén a mákgubók formai motívumával játszik, és kombinálja ezt a pompázó színek csakugyan bódító hatású kavalkádjával. Sok híres szecessziós alkotás eleveníti meg ezt a színes világot - gondoljunk például olyan bécsi mesterek, mint Gustave Klimt vagy Alphonse Mucha orgiasztikusan burjánzó, a mértani formákat zabolátlan látomásokká stilizáló formavilágára. De Csáth Géza híres, irodalmi értékű Naplója is egy megrögzött ópium-fogyasztó drámai vallomása.
Timothy Leary amerikai tudós a hatvanas években kidolgozta a tudatmódosító szerek filozófiáját vagy ideológiáját, az ún. pszichedelizmust. Úgy gondolta, hogy a hétköznapi észlelést és észjárást meghaladó "kitágított tudat" méltó igazán az emberhez, és a szabadság eufóriájától visszahőkölő mindennapiság, józanság csupán az ember elidegenedettségének, a tudat eldologiasodásának jele. Akkoriban sokan vélték úgy, hogy a kábítószerek hatékony eszközei lehetnek a fogyasztói társadalom manipulációja elleni felszabadító törekvéseknek.
A művész azonban nem ezektől a szerektől lesz kreatív, de sajátos látásmódú műveivel alkalmanként a divatnak akar kedvezni, amikor alkotásaiban megjeleníti e szerek okozta torzult érzéki hatásokat.
A KÁBÍTÓSZER-ŐRÜLET ÚJ HULLÁMA
A 20. század 60-as éveiben az európai és amerikai társadalom a világháború borzalmai és a holokauszt tragédiája után elkezdte élvezni a békeévek előnyeit, s gyarapítani kezdte vagyonát. Az ifjúság körében viszont elégedetlenség lett úrrá: utcára vonultak, tüntettek, egyetemeket foglaltak el; mások akartak lenni, mint őseik. A fiatalság soha nem látott tömegeit lázba hozó zenei forradalmat a Beatles átütő sikere vezette be. A fiatalok között elharapódzó droghasználatra, a sárga kapszulákban kapható amfetamin-készítményekre, amelyek ekkor nagyon divatosak voltak, utalt a híres Beatles szám a Yellow Submarine is.
E különös világról szólt A szelíd motorosok című film, Jack Kerouac Úton című regénye, mint ahogy Salvador Dali és Vasarely némelyik képét is értelmezhetjük úgy, hogy ezt a különös, eltorzult világot akarják ábrázolni.
Az ebben az időben elterjedő hippi életformában a hallucinogén hatású vegyületek élvezete szinte a csoporthoz tartozás egyik legfontosabb megnyilvánulása, az öltözködésnél is fontosabb dolog volt. A hippik a marihuána-szívás, az LSD-szedés okozta sajátos színes hallucinációkkal telített világában érezték magukat a legjobban. Ez a hangulat érződik azokon a művészi alkotásokon is, amelyek az LSD hatását akarták ábrázolni. Az egyik leghíresebb Beatles-szám, a Lucy in the Sky with Diamonds nemcsak a kezdőbetűk játékában, hanem zenéjében és szövegében is tükrözi azt az állapotot, amelyben íródott, mint ahogy Huxley írásaiban, illetőleg néhány festő festményein határozottan érzékelhető a hallucinogén anyagok fogyasztása okozta sajátos látásmód. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy John Lennon és Paul McCartney tagadta, hogy a szám címe az LSD-re utalna, és azt állították, hogy Lennon 4 éves kisfia, Julian adta ezt a címet egy iskolai rajzának. Mindez azért érdekes, mert egy másik dalukban már nyíltan énekelnek kábítószeres élményekről. A kábítószer-fogyasztás káros hatásait mutatja a Beatles Help című dala: "I'm not so self assured, Now I find I've changed my mind and opened up the doors" ["Nem bízom magamban, Már meg is gondoltam magam, és kitárom a kapukat] – könnyen lehet, hogy a szöveg Aldous Huxley The Doors of Perception (1954) című nagyhatású könyvére utal, amely bevezetőjében a meszkalin fogyasztásáról és annak hatásairól is szót ejt. Huxley így ír: "De az, aki visszajön a falon nyíló kapun át, sosem lesz már egészen ugyanaz, mint aki kiment."
Az az ember, akit tartósan megérint a kábítószerezés világa, már nem az az ember, aki előtte volt; aki egyszer az irracionális világba látogatott és így szerzett magának, még ha rövid ideig tartó boldogságot is, az már egy "másik" ember, mert ismételten abba a másik világba vágyik. Annak az embernek nehéz döntést kell hoznia, hogy a boldogságszerzés melyik útját választja. A nehezebbet, de valódi emberi értékekkel együtt járót, vagy a könnyebbet, a mesterséges úton előidézettet, de értéktelent. Ez egy erkölcsi döntés, amit ráadásul fiatalon kell meghozni. Ezért van szükség a mi segítségünkre. Segítsünk!
